Tízszázalékos fizetésemelést és hathavi fegyverpénzt kapnak a tűzoltók
A hivatásos rendvédelemben szolgálatot teljesítők január 1-jétől 10 százalékos illetményemelésben részesülnek, emellett az arra jogosultak egyszeri, hathavi fegyverpénzt is kapnak – jelentette be a Belügyminisztérium.
Az emeléssel a kormány a rendvédelmieknek a kiegyensúlyozott közrend és közbiztonság fenntartása érdekében kifejtett eredményes teljesítményét, a koronavírus-járvány megfékezésében és következményeinek enyhítésében tanúsított kiemelkedő helytállását és az illegális migráció elleni küzdelemben teljesített szolgálatát ismeri el.
A tízszázalékos kiegészítő juttatás a rendvédelemben hivatásos jogviszonyban foglalkoztatottak részére alanyi jogon jár.
A kormány rendeletet hozott arról is, hogy a hivatásos állomány hathavi illetménynek megfelelő, egyszeri szolgálati juttatásban is részesül, a fegyverpénzt február 15-éig kifizetik az arra jogosultaknak.
A rendőrök, a katasztrófavédelem, a büntetés-végrehajtás, a terrorelhárítás, az idegenrendészet, a nemzetbiztonsági szolgálatok, a belső bűnmegelőzés és felderítés szervezeteiben foglalkoztatottak számára kifizetésre kerülő összeg idén meghaladja a 227 milliárd forintot, az intézkedéscsomag 55 653 embert érint.
forrás:hirado.hu
kiemelt kép forrás:kaposvarmost.hu
Számítunk rátok, Tűzoltókra, mert hiteles érdekvédelem csak összefogással valósítható meg!
Amennyiben véleményed megegyezik tagjaink véleményével, állj be közénk, együtt hangosabbak vagyunk így Téged is képviselni fog szakszervezetünk persze, ha úgy gondolod minden rendben van, akkor sok erőt, egészséget kívánunk!
Ne felejts el követni minket a facebookon, Instagramon, Pinteresten és hívd fel erre kollegáid figyelmét is!
Egységes Tűzoltó Szakszervezet
Felhívjuk a figyelmet, hogy a honlapunkon megjelent cikkek szerzői jogi védelem alatt állnak, (1999. évi LXXV törvény) bármelyik elemének másolása csak forrás megjelöléssel engedélyezett.