HírekMédia megjelenés

Rendkívül alacsony bérekért végeznek veszélyes és megterhelő munkát a magyar tűzoltók

A hivatalos tájékoztatás szerint az állományi feltöltöttség 96 százalékos, noha szakszervezeti irányból sokkal drasztikusabb, 15-20 százalékos hiányról beszélnek. Dóka Imre lapunknak úgy fogalmazott, szerintük országos létszámhiányról felelőtlenség beszélni, és tűzvédelmi szempontból az ország területén garantált a biztonság, a szervezet folyamatosan gondoskodik az utánpótlásról, amit megfelelő szinten is tartanak. A katasztrófavédelem 12 ezer munkavállalója közül csaknem 8 ezer fő lát el készenléti szolgálatot, a szóvivő-helyettes szerint az állomány létszáma az elmúlt évben és idén is emelkedett.

Antalfi Zsolt, az Egységes Tűzoltó Szakszervezet (ETSZ) társelnöke szerint a rendvédelmi fizetések minden területen erős leszakadásban vannak a civilszférában elérhető bérektől, pedig nem elvárható, hogy ennyi pénzért ekkora felelősséget és fizikai igénybevételt vállaljanak a fiatalok. A kistűzoltó, aki kimegy és eloltja a tüzet, akinek kezében van a roncsvágó meg a tömlő, aki bemegy az égő házba, 80-90 százalékban 150-160 ezer forintot keres – mondta, hozzátéve: 150-160 ezer forintért nem fognak bejárni a fiatalok „tűzoltósdit játszani”, mert ennyiből nem tudnak megélni. A megoldás egyértelműen a béremelés lenne, mert a mai életpályamodell szerint aki több mint két évtizede dolgozik tűzoltóként, az is csak 210-220 ezer forintot keres.

Az érdekképviselet vezetője szerint nem csak pénzkérdés a tűzoltóállomány folyamatos fluktuációjának megállítása, a problémákat egy „komplettebb rendszerrel” lehetne orvosolni. Ennek részeként az ETSZ javasolja:

a 9 Ft/km útiköltségtérítés 15 Ft/km-re emelését;

a rendvédelmi illetményalap évenkénti emelését;

a hivatásos pótlék minimum 300%-ra történő emelését;

egy valós életpályamodell bevezetését és

a szolgálati nyugdíj visszaállítását,

de szakmai szinten még azért is évek óta harcolniuk kell, hogy hőségriadó idején a laktanyában rövidnadrágot vehessenek fel a tűzoltók.

Vári Tamás szerint ígéretből is már kaptak eleget, éppen ezért a belengetett 2020-as bérfejlesztésekkel is csak akkor foglalkoznak, ha már megtörtént. A társelnök példaként a korábbi kormányzati ígéreteket hozta fel:

Mára már kiderült, a bérfejlesztés a vonulós tűzoltók tekintetében nem úgy és olyan mértékben valósult meg, ahogy ígérték. A lakhatási támogatásban érdemi változás nem történt. A közszolgálati biztosításról (ami a korkedvezményes nyugdíjat lett volna hivatott kiváltani) valójában senki sem tudja megmondani három éve hogy mit is jelent pontosan, de hogy bevezetve nincs, az biztos”- fogalmazott.

Amennyiben véleményed megegyezik tagjaink véleményével, állj be közénk, együtt hangosabbak vagyunk így Téged is képviselni fog szakszervezetünk persze, ha úgy gondolod miden rendben van, akkor sok erőt, egészséget kívánunk!

Ne felejts el követni minket a facebookon, Instagramon, Pinteresten és hívd fel erre kollegáid figyelmét is!

forrás:alfahir.hu

Záradék:

A cikk megállapításai a beérkezett és a rendelkezésre álló információk alapján kerültek kialakításra. Szakmai álláspontot tükröz, kötelező jogi erővel nem bír, esetleges jogvita esetén az eljáró bíróságot nem köti.

Egységes Tűzoltó Szakszervezet

Felhívjuk a figyelmet, hogy a honlapunkon megjelent cikkek szerzői jogi védelem alatt állnak, (1999. évi LXXV törvény) bármelyik elemének másolása csak forrás megjelöléssel engedélyezett.